♥♥♥Judy Rajongói Oldal♥♥♥

♥Üdvözlök Mindenkit a "Judy Rajongói Oldal"-án! Remélem tetszik! Jó böngészést!♥

Kimúlt a Groovehouse-Judy padlóra került!  
 

2011.02.26. 07:30

Judy útja nem volt sima a sikerig. Karrierjét csaknem derékba törte balesete, majd szerelmi és szakmai csalódások tették próbára. Együttese, a Groovehouse mégis szárnyalt. Egészen mostanáig.

Csendben, szinte észrevétlenül, végelgyengülésben kimúlt a Groovehouse együttes. Judy egykor zajos sikereket arató bandája az utóbbi időben már csak papíron létezett. A koncerteken még dübörögtek a régi nagy slágerek – Hajnal, Ha újra látom, Ébredj mellettem! –, amikor az énekesnő a lelke mélyén már tudta: vége a zenekarnak.

f21648af0d47138480d6e8dfb6b000413443977.jpg

A Groovehouse tagjai ugyanis a színfalak mögött már csak szenvedtek egymás mellett. Judy úgy érezte, hogy egyedül tolja a zenekar szekerét, miközben társa mindennel foglalkozott, csak az együttes sorsával nem.

– Eddig még nem mondtuk ki, de a Groovehouse megszűnt – mondta lapunknak Judy. – Nekem mindig ez a zenekar volt a menedék, a biztos pont. Mégis azon kaptam magam, hogy megtorpantunk. Úgy éreztem, hiába kéttagú a csapat, mégis mindent én csinálok – énekelek a koncerteken, tartom a kapcsolatot a rajongókkal, a médiával –, miközben Zsolti új utakra is lépett. Az énekesnőt elsősorban lelkileg viselte meg a zenekarban eluralkodott közöny.


– Egyre rosszabbul éreztem magam attól, hogy nem készült el a lemezünk. A rajongók folyamatosan kérdezősködtek, fogalmuk sem volt róla, hogy valójában mi történik velünk. Tavaly augusztusban már tudtam, hogy nincs tovább. Szinte sírógörcs kerülgetett, amikor beültünk az autóba és elindultunk fellépni, úgy éreztem, hogy nem oda való vagyok – idézte fel a keserű emléket Judy, aki egy ideig úgy érezte, a Groovehouse karrierjével együtt az övé is véget ért. – Nem voltam benne biztos, hogy mire vagyok képes. Elment a kedvem az énekléstől, azt gondoltam, csak Zsolti oldalán tudok megcsinálni bármit, azt hittem, ő a motor. A környezetem értetlenül állt a bizonytalanságom előtt, biztattak, hogy tőlem működik ez a csapat, hiszen az én nevemet ismerik jobban az emberek, higgyek magamban – emlékezett vissza Judy, aki belebetegedett az önmarcangolásba. Szerelmének és ezoterikus módszereknek köszönheti, hogy kilábalt a válságból.


– Elhatalmasodott rajtam a depresszió, képtelen voltam túllépni ezen az ügyön. Szerencsére a szerelmem, Balázs végig mellettem állt, folyamatosan vigasztalt, biztatott. Egy kineziológus segített, hogy felálljak a padlóról, valamint rengeteget agykontrolloztam. Már újra tudok mosolyogni, tudom, mennyien szeretnek, és várják, hogy újra színpadon álljak. Ismét énekelek, szólókarrierbe kezdtem. Heteken belül hallható lesz az első önálló dalom, amelynek címe mindent elárul: Soha nem késő.

 
     
Judy Bereczki Zoltánnal énekelne!
Judy szólókarrierbe kezd? 
A Groovehouse énekesnője, Judy egy teljesen új területen szeretné kipróbálni magát. A hírekkel ellentétben azonban a zenekar nem oszlott fel, csak szabadságra mennek a tagok.
Rejtélyes hírek érkeznek a Groovehouse háza tájáról, hiszen egészen úgy néz ki, hogy Judy belevág valami újba. Persze a zenekar rajongóinak sem kell megijedniük, hiszen a Groovehouse nem oszlik fel, Judy továbbra is hallatja majd különleges hangját. „Már egy ideje keringenek olyan hírek az éterben, hogy a zenekar feloszlik, de ez nem igaz. Nyílván van valóságalapja ennek a hírnek, hiszen már tavaly augusztusban megbeszéltük Zsoltival, hogy egy kicsit a saját vágyainkat helyezzük az előtérbe. A Groovehouse 12 éves fennállása alatt együtt nagyon sok mindent elértünk, de most szeretnénk egyénileg is kipróbálni magunkat. Ez valami újnak a kezdete, és nagyon lelkesek vagyunk. – újságolta Judy a NapiászOnline-nak, aki azt is elárulta, hogy rengeteg terve van a jövőre.

„Már régóta gyűjtögetem az ötleteket, de eddig még nem volt alkalmam belevágni a terveimbe. Most azonban elérkezettnek látom az időt arra, hogy kipróbáljam magamat olyan dolgokban is, amit eddig még nem tettem. Szerencsére a kedvesem, Balázs is támogat, és mivel soha nem voltam, és nem is leszek egy visszafordulós típus, ezért örömmel vágok bele minden újba. Természetesen maradok az éneklésnél, de egyelőre többet még nem tudok elárulni.”
47cddc9288b92ed75eb6e7f740bdf39f3443979.jpg
A Groovehouse zenekar tehát dübörög tovább, ám Judy hamarosan megismerteti a világgal egy eddig még ismeretlen oldalát is. „Még tavaly is rengeteg díjat kapott a Groovehouse, és természetesen ezt a tendenciát nem szeretném megtörni, azonban egy ideje már mindketten azon gondolkozunk, hogyan lehetne még izgalmasabbá tenni a zenénket. Ez éppenséggel jelentheti azt is, hogy szólóban folytatjuk, vagy mondjuk duettezünk valakivel. Én mindig is szerettem volna például Bereczki Zolival énekelni, de nem meglepő módon Őt már lecsapta Szinetár Dóri.” – nevetett Judy, aki azt is megosztotta lapunkkal, hogy még egy jósnő is azt tanácsolta neki, hogy soha ne hagyja abba az éneklést.
Judy a mai BEST magazinban,a FÓKUSZBAN (RTL), és a REFLEKTOR magazintban (RTL)..Lessétek:P

www.tvn.hu_b240387057ce1fb6603edb4d6b85617e.jpg

Judy az e-heti STORY magazinban(2011.02.24)!!!Vegyétek meg:)

fcc4d493c5ece8e02a4c6631f76ffe8ajhgf.jpg

Judy a BEST magazinban!

Az e-heti BEST magazinban,egy kis cikket olvashattok Judyról,ahol elmondja,hogy cicájáért,Ceruzáért mindent megtesz:)

8cfd1e8a606d46e67ca41a64ecb2cf3d.jpg

Szavazz a Groovehouse-ra!

http://magyartoleranciadij.otalapitvany.eu/component/poll/29-egyuttes

138_2.jpg

Judy a Csak Csajokban! - "Judy tőzeggel méregtelenít"   Ha lemaradtál itt megnézheted:

http://rtlklub.hu/musorok/csakcsajok/videok/118711

d0000109ef5a91dfeafc4.jpg

"Megszoktam az új arcomat!" Felkavaró vallomást tett Groovehouse Judy

Groovehouse Judy 12 éve szenvedett szörnyű autóbalesetet.

Az egész országot megdöbbentette, amikor 12 évvel ezelőtt súlyos autóbalesetet szenvedett Judy, a Groovehouse együttes énekesnője.
168044_109312832479637_101206366623617_72205_4803228_n.jpg
kisebb normál
1998. december 14-én történt a tragédia, amiben az énekesnő majdnem életét vesztette: arca szétroncsolódott, leszakadt a szájpadlása, eltört a bal csuklója, mindkét lapockája és csípőcsontja, a válla és a szeméremcsontja.

Egy hónapon át küzdöttek érte

Helyzetét tovább súlyosbította, hogy bordái átszúrták a tüdejét, ezért légmellet kapott, a Velvet szerint az orvosok pedig egy egész hónapon át megfeszített erővel küzdöttek az életéért - és sikerrel jártak.

A 36 éves énekesnőre azonban újabb megpróbáltatások vártak, hiszen a plasztikai sebészeknek harminc műtéttel kellett rajta elvégezniük, a beavatkozások során pedig fokozatosan kapta meg új arcát.

Judyval a közelmúltban az Aktív készített egy felkavaró interjút a sminkeléssel kapcsolatban, ahol a jellegzetes hangú énekesnő elárulta, ez az egész annyira megedzette, hogy már nincs benne félelem, ha meglátják az arcát.

Nem zavarja, ha megnézik a hibákat az arcán

- Egyrészt 12 éve volt, most már azért nagyon sok idő eltelt, megszoktam az új arcomat, és minden mást, ami rajta van - árulta el, és hozzátette, hogy már együtt tud élni azzal, ha az emberek megnézik rajta a hibákat.

Judy tehát másképp áll magához, éppen ezért azt sem rejtette véka alá, hogy nem sminkel megszállottan, nincsen ilyen parája, sőt, az esetek többségében festék nélkül láthatják a hétköznapi életben.

Azt is bevallotta, hogy a jobb szemét szereti leginkább sminkelni, mert az nem sérült meg, azt viszont nehéz volt megtanulnia az évek során, hogy a másik szemét is hozzá tudja igazítani.

Judy szólókarrierbe kezd?

A Groovehouse énekesnője, Judy egy teljesen új területen szeretné kipróbálni magát. A hírekkel ellentétben azonban a zenekar nem oszlott fel, csak szabadságra mennek a tagok.

Rejtélyes hírek érkeznek a Groovehouse háza tájáról, hiszen egészen úgy néz ki, hogy Judy belevág valami újba. Persze a zenekar rajongóinak sem kell megijedniük, hiszen a Groovehouse nem oszlik fel, Judy továbbra is hallatja majd különleges hangját. „Már egy ideje keringenek olyan hírek az éterben, hogy a zenekar feloszlik, de ez nem igaz. Nyílván van valóságalapja ennek a hírnek, hiszen már tavaly augusztusban megbeszéltük Zsoltival, hogy egy kicsit a saját vágyainkat helyezzük az előtérbe. A Groovehouse 12 éves fennállása alatt együtt nagyon sok mindent elértünk, de most szeretnénk egyénileg is kipróbálni magunkat. Ez valami újnak a kezdete, és nagyon lelkesek vagyunk. – újságolta Judy a NapiászOnline-nak, aki azt is elárulta, hogy rengeteg terve van a jövőre.

„Már régóta gyűjtögetem az ötleteket, de eddig még nem volt alkalmam belevágni a terveimbe. Most azonban elérkezettnek látom az időt arra, hogy kipróbáljam magamat olyan dolgokban is, amit eddig még nem tettem. Szerencsére a kedvesem, Balázs is támogat, és mivel soha nem voltam, és nem is leszek egy visszafordulós típus, ezért örömmel vágok bele minden újba. Természetesen maradok az éneklésnél, de egyelőre többet még nem tudok elárulni.”
182691_109327159144871_101206366623617_72381_5757819_n.jpg
A Groovehouse zenekar tehát dübörög tovább, ám Judy hamarosan megismerteti a világgal egy eddig még ismeretlen oldalát is. „Még tavaly is rengeteg díjat kapott a Groovehouse, és természetesen ezt a tendenciát nem szeretném megtörni, azonban egy ideje már mindketten azon gondolkozunk, hogyan lehetne még izgalmasabbá tenni a zenénket. Ez éppenséggel jelentheti azt is, hogy szólóban folytatjuk, vagy mondjuk duettezünk valakivel. Én mindig is szerettem volna például Bereczki Zolival énekelni, de nem meglepő módon Őt már lecsapta Szinetár Dóri.” – nevetett Judy, aki azt is megosztotta lapunkkal, hogy még egy jósnő is azt tanácsolta neki, hogy soha ne hagyja abba az éneklést.


Mindenkinek Boldog Valentin Napot Kívánok!

002.jpg

Kövessétek Facebookon és Twitteren az együttest ill.Judyt és Zsoltit!

http://www.facebook.com/groovehouse#!/pages/GROOVEHOUSE/159708139015

http://www.facebook.com/profile.php?id=100001608192635#!/pages/JUDY/101206366623617

http://twitter.com/groovehouseinfo

http://twitter.com/kisjudy

http://twitter.com/Zsolti0828

http://www.youtube.com/user/judyzsolti

Kedves Groovehouse Rajongók!

Ebben a menüpontban friss hírekről és újságcikkekről olvashattok!!! Igyekszem,hogy minnél aktívabb legyen az oldal!




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 3
Heti: 27
Havi: 210
Össz.: 86 358

Látogatottság növelés
Oldal: Hírek,Cikkek
♥♥♥Judy Rajongói Oldal♥♥♥ - © 2008 - 2024 - groovehouse-fanclub.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »